""

A FIFA illetékes testülete azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget (MLSZ), mert az augusztus 15-én rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel. Az AP hírügynökség kitér arra, hogy a nézőtéren többször is iráni zászló volt látható.

A fifa.com-on megjelent keddi közlemény szerint a FIFA-hoz a Futball a rasszizmus ellen nevű mozgalom európai szervezete, valamint a bécsi Izraelita Hitközség és a Simon Wiesenthal Központ fordult panasszal a meccsen történtek miatt. Az ítélet indoklása szerint az alapos vizsgálat végén – amely során az MLSZ elismerte a történteket és elnézést kért a renitens drukkerek megnyilvánulásai miatt – a fegyelmi bizottság tagjai egyhangúlag visszataszítónak minősítették a magyar szurkolók rasszista, antiszemita megnyilvánulásait, politikai provokációját.

A nemzetközi szövetség 40 ezer svájci frankra is megbüntette az MLSZ-t.

A csoportjában második magyar csapat március 22-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.

A FIFA fegyelmi bizottsága Bulgáriát hasonló módon büntette meg: a bolgár válogatottnak szintén zárt kapuk mögött kell lejátszania következő selejtezőjét, miután október 12-én a Dánia elleni mérkőzésén a drukkerek két petárdát dobtak a játéktérre, valamint a csereként beállt színesbőrű Patrick Mtiligiát minden labdaérintésénél hangosan fütyülték. A bolgár szövetség 35 ezer svájci frankot köteles fizetni.